This image for Image Layouts addon

Gyurkó István

  • orvosi-kvantumfizikus
  • torziós, skalár mező, hullámgenetika szakértő
  • okl. gyógyszervegyész-mérnök
  • feltaláló
  • kutató
  • író 
  • intuitív empata
  • happiness manager
Előadása
• 2004 óta foglalkozik az emberi szervezet, környezet összefüggéseinek tanulmányozásával.

• Saját elakadásai inspirálták az összhang megteremtésére irányuló lehetőségek feltérképezésére,
regeneratív alapú ciklikus folyamatok, új paradigma és gyakorlati módszerek kidolgozására.

Tanulmányai:

A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyész és Biomérnöki Karán végzett 2014-ben, mint okleveles gyógyszervegyészmérnök.
2007-2010 között mesterséges csontpótlással (DOTE – DE TTK), aerogélek, halogén, szerves anyagok semlegesítésére irányuló katalizátorok fejlesztésében vállalt aktív szerepet.

2012-2016 között a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kara és a Semmelweis Egyetem közös képzésében 2016-ben okleveles orvos fizikus diplomát szerzett. Tanulmányai, munkája mellett  jelenleg is kvantum-, részecskefizikai kutatásokat folytat.

2012 és 2015 között a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Nanokémiai Kutatócsoportjában vezikuláris/liposzomális gyógyszerhordozással, izotópos jelöléssel foglalkozott. Fókuszban az egyénre szabott orvoslás, készítmény formulálás, egyedi markerezés, hatóanyag szállítás és optimális felszívódás
mellett a hordozó biológiai lebomlása, kivezetése állt.

2018-ban employee experience (Happiness manager) szakértő és Természetes Gyógymódok terapeuta képesítést szerzett. Modern kutatásokat ötvözi a hagyományos, természetes elemekkel. Egyszerű elérhető, hatékony megoldásokat kutat a szervezet, környezet önregenerációs folyamatainak támogatására.

Jelenleg a hozzá forduló emberek, cégek számára egyénre/cégre/gyártásra szabott tanácsadással, útmutatással foglalkozik. Szabadalmak beadásában, szakmai vélemény alkotásban illetve nemzetközi közlemények írásában vesz részt. Önmagunk egyensúlyának kialakítása (elsődleges) személyes életvitelen túl, család-párkapcsolatokon keresztül történik (transzgenerációs mintázatok). Ezt követően lehetséges az összefogás mind társadalom,
nemzet és kollektív szinten és elkezdődhet a bolygó regenerációja! Ez a modern kor embere túlélésének, gyermekeink jövőjének, békés korunk egyik záloga!

A sorsod a TE kezedben van, a változás Te magad vagy!

Kapcsolat

Székesfehérvár

Budai út 9-11. III. emelet, 317-es kapucsengő

E-mailinfo@centerschool.hu

Telefon: +36-20-9578-575

Websitewww.centerschool.hu

 

 

Hol találsz minket?

Székesfehérvár belvárosában a Budai út 9-11. III emeletén a Trade Center Üzletházban, Perfetta Fagyizó-Sütiző felett! Nyomd meg a 317-es kapucsengőt és gyere fel a lifttel a III.emeletre, majd jobbra a folyosó végén találsz minket. Parkolás a Károly János utcában vagy az épület mögötti lakótelepen lehetséges. Fizetős! Mobilparkolás tel.: 06 70/20/30 763 8012