Image

Bóta Veronika

tanár, pszichodrámavezető, női körök kísérője, intimitásművész, integrált kifejezés- és táncterápiás csoportvezető-jelölt, dúla 

Website: https://www.atalakulasoktere.hu

Email: veronika@atalakulasoktere.hu

Női Létben – Női Körben
Műhelymunkája: Női Létben – Női Körben

Bóta Veronika vagyok, lélekdúla, és az a dolgom, hogy elkísérjelek egy teljesebb önmagadhoz. Teszem ezt odaadó figyelemmel, szavakkal, mozdulatokkal, érintéssel. Segítségemre van ebben a művészetterápia, a pszichodráma és az asztrológia.

Már egész fiatalon megérintettek a lét titkainak ősi kérdései, és azóta is megunhatatlan szenvedéllyel kutatom önmagam és az emberi lélek mozgatórugóit.

Ki vagyok én? Mi az én utam? Milyen összefüggések rejlenek sorsom és kapcsolódásaim mögött? Keresem a válaszokat ezekre a kérdésekre. Teszem ezt azért, mert nem tudok mást tenni, de azért is, mert a segítő is csak addig tud segíteni a hozzáfordulóhoz, ahol éppen ő tart.

Nyelvtanárként, pedagógusként mindig érdekelt a pszichológia világa, az ön- és emberismeret. A tanítás során fontos volt számomra, hogy jó „pszichológusa” legyek a tanítványaimnak.

10 év tanítás után, a segítő szakma, életem kihívásai és önmagam lázas keresése végül az önismeret felé terelt.

2001-ben a Szintézis Szabadegyetemen találkoztam Dr. Daubner Bélával. Úgy érzem, hogy a vele való találkozás fontos mérföldkő volt az önismereti utamon.

2003-ban beiratkoztam egyik önismereti dráma csoportjába. Az első foglalkozás után tudtam, hogy komoly dolgom van a pszichodrámával.

A foglalkozások alatt komoly felismerésekben és mély katarzisokban volt részem. Felszabadító volt átélni, hogy a drámajátékok spontaneitása, kreativitása és a csoporthoz tartozás milyen jelentős átalakulásokat hozott mindannyiunk életében. A drámában és a csoportterápiában otthonra leltem.

Az önismereti szakasz után elhatároztam, hogy folytatom a képzést és dramatista lettem. 2007 óta vezetek dráma csoportokat felnőtteknek.

A drámaképzés mellett párhuzamosan Rákos Péter iskolájában tanultam humanisztikus asztrológiát. A karakterológia, saját ill. mások horoszkópjainak tanulmányozása betekintést adott egy ősi, archaikus világba, melyben lassanként a bonyolult szimbólumok értelmet találtak számomra. A titokzatos planéták, fényszög-kapcsolatok elevenné váltak az ábraelemzések során. Személyiségemre, sorsomra vonatkozó kérdéseimre folyamatosan választ kaptam az asztrológia tükrében.

Ezt a tudást fontosnak tartom beépíteni az egyéni önismereti folyamatba, ha a hozzám forduló számára ez a fajta megközelítés elfogadható. Azt tapasztalom, hogy a horoszkóp értelmezése és elemzése felgyorsítja egy probléma vagy egy elakadás megértését. 2008-ban életre hívtam az Otthon önmagunkban sajátélményű asztrodráma önismereti csoportot Trombitás Katalinnal, melyben az ősi tudás ötvöződik a pszichodráma elemeivel.

2013-ban erős hívást éreztem a táncterápia felé. A társastánc, a táncművészet és a szabad tánc mindig is közel állt hozzám. Már az első táncterápiás foglalkozás során éreztem, hogy ehhez a módszerhez hazaérkeztem, nem csupán a mozgás, az érintés, az „itt és most”-ban való kapcsolódás szépségei, hanem a művészetterápia egyéb modalitásai is megragadtak az integrált kifejezés- és táncterápiában. Szerencsésnek tartom magam, hogy rátaláltam erre a csodálatos módszerre.

A pszichodráma, az asztrodráma és a táncterápia mellett fontos szerepet tölt be az életemben a női körök kísérése. 2012 őszén megszületett az általam megálmodott Ezerarcú Nők Köre.

Számos női kör kísérése után felemelő érzés azt tapasztalni, hogy mennyi változás és átalakulás tud megszületni egy szeretetteli női közösségben.

A segítő hivatásomban a legfontosabb dolognak az értő és az érző jelenlétet tartom, mely biztonságos medret adhat a változás kibontakozásának.

Szerencsésnek érzem magam, mert az egyéni és csoportos foglalkozások kísérése alatt részese lehetek annak a „kalandnak, mely váratlan messzeségbe és mélységbe vezet”. A kísérések alatti élmények, momentumok alázatra, spontaneitásra és szeretetre tanítanak, s közelebb visznek a Lélek megtapasztalásához.

2001 őszén megalapítottam az egri Ébredés Holisztikus Életmód Központot, melyet 18 éve vezetek. 2019 tavaszától útjára indult az Átalakulások Tere – Bóta Veronika Lélekszalonja Egerben és Szentendrén.

Kapcsolat

Székesfehérvár

Budai út 9-11. III. emelet, 317-es kapucsengő

E-mailinfo@centerschool.hu

Telefon: +36-20-9578-575

Websitewww.centerschool.hu

 

 

Hol találsz minket?

Székesfehérvár belvárosában a Budai út 9-11. III emeletén a Trade Center Üzletházban, Perfetta Fagyizó-Sütiző felett! Nyomd meg a 317-es kapucsengőt és gyere fel a lifttel a III.emeletre, majd jobbra a folyosó végén találsz minket. Parkolás a Károly János utcában vagy az épület mögötti lakótelepen lehetséges. Fizetős! Mobilparkolás tel.: 06 70/20/30 763 8012